A projekt

A Corsenet projekt 2010 tavaszán indult, fő feladata a szemantikus web technológiák üzleti környezetben történő felhasználása. Célunk olyan üzleti tartalmak feldolgozása, melyek nagy mennyiségben keletkeznek a vállalatok mindennapi életében, de megfelelő eszközök híján a bennük való hatékony keresés nem megoldott. A kutatási projekt keretében olyan, szemantikus feldolgozást és keresést lehetővé tevő platform prototípusát tervezzük kialakítani, amely képes lesz a több csatornából származó, különböző formátumú tartalmakat begyűjteni, osztályozni és kiértékelni.

A projekt futamideje három év, a végrehajtás négy munkacsomagban történik.  Az első munkacsomag már lezárult, ebben a technológiai környezet előkészítését, pilotok definiálását és jelölt-technológiák kiértékelését végeztük. Második szakaszba lépett a második és harmadik munkacsomag végrehajtása is, amelyekben elkészülnek az üzleti adatok kategorizálását, osztályozását végző algoritmusok, és az ezek eredményét összefogó internet-alapú Corsenet platform. A negyedik munkacsomag, amelynek feladata a korábbi munkacsomagok eredményeként előálló platform validálása, 2011 végén kezdődött és 2013 márciusában, a projekt befejezésével együtt zárul.

A projekt már lezárt szakaszaiban számos jelölt-technológiát próbáltunk ki. Erőfeszítéseink eredményeként 2011 közepére előállt a Corsenet platform fejlesztése során alkalmazandó technológia és definiáltuk a platformban megvalósítandó ontológia főbb elemeit. Szintén több jelölt-technológia kipróbálását követően fejlesztettük ki a vállalati környezetbe illeszthető szövegelemző, osztályozó eljárásokat. Jelenleg a platform-funkcionalitás továbbfejlesztése, a vállalati adatok elérését biztosító integrációs modulok véglegesítése és a weben elérhető (szemantikus és hagyományos) tartalom feldolgozását végző modulok kiterjesztése zajlik.

A projektmunkák két jelentős állomásaként 2011 második felében vállalati kollaborációs rendszerünkhöz integráltan élesben is elindítottuk az osztályozó eljárást, 2012 tavaszán pedig megkezdte működését az az osztályozó eljárásra épített modul, amelynek feladata a vállalati adatokhoz kapcsolható web-tartalom folyamatos monitorozása.